Aktuális2026

Jövőre, Veled, Ugyanitt!

Köszönjük a támogatóknak, résztvevőknek, hogy hozzájárultak az idei Véndiáktalálkozó sikeres megvalósításához, s bízunk abban, hogy jövőre is találkozunk a 35. jubileumi Véndiáktalálkozón. A 34. Véndiáktalálkozón részt vevők változatos helyszíneken több mint húsz program közül választhattak. A hagyományos programok mellett változatos kulturális rendezvények és a fiataloknak szánt események is helyet kaptak. A visszajelzések azt igazolják, hogy sikeres volt a 34. Véndiáktalálkozó, mely évek óta a szatmári és környékbeli magyarság egyik közkedvelt rendezvénye. Az eseményeknek idén is több helyszín adott otthont: a…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Nosztalgikus emlékezésből XXI. századi élmény

A 34. Véndiáktalálkozó során ismét bebizonyosodott, nincsenek korlátok, határok, generációk tudnak és akarnak együtt ünnepelni, egykori nosztalgikus emlékezésből XXI. századi élményt varázsolni. A rendezvénysorozat idén már csütörtök délután elkezdődött a Ligeti László Zoltán Asztalitenisz Emlékversennyel, melyre a sportot szerető, amatőr véndiákok nevezhettek. Családias, jó hangulatú esemény volt. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően péntek délután a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban folytatódott az «In Memoriam» tábla megkoszorúzásával. A jelen levőket Forgács István igazgató helyettes házigazdaként köszöntötte, kihangsúlyozva, hogy legszebb módja a pedagógusokra emlékezésnek,…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Kovács Sándor — Hatvan év után

Kovács Sándor egykori véndiák nem tud részt venni az idei Véndiáktalálkozón, de lélekben együtt van a 60. érettségi évfordulót ünneplő társaival. Ebből az alkalomból egy verssel köszönti egykori diáktársait. Kovács Sándor — Hatvan év után Hatvan éve történt, kicsengettek nekünk, Azt reméltük akkor, hogy majd együtt leszünk. Ott ülünk majd együtt, vár a régi padunk, Elmondjuk majd akkor: Újra együtt vagyunk. Eljött ez a nap is, becsengettek nekünk. Régi emlékeink itt vannak most velünk. Más teremben vagyunk, a pad sem…
Tovább olvasom
Aktuális2026

A találkozás öröméért

Elérkezett ismét a Véndiáktalálkozó, melyre a szervezők nagy szeretettel várnak minden egykori véndiákot. A 34. Szatmárnémeti Véndiáktalálkozón változatos programok mellett eleveníthetőek fel az emlékek, biztosított a lehetőség a kedves találkozásokra. A szervezőcsapat idén is igyekszik a hagyományos programok mellett újszerű eseményekkel színesebbé tenni a kétnapos rendezvényt, meglepetésprogramokat becsempészni, bízva abban, hogy minden érdeklődő megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Péntekre és szombatra számos osztályközösség foglalt osztálytermet, hogy ünnepi osztályfőnöki óra keretében beszélgessenek, elevenítsék fel a kedves történeteket. Annyit elárulhatunk, hogy idén is…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Dínók-kiállítás

Idén kis meglepetéssel készültünk az Iparosotthonban a szombaton 13 órakor kezdődő kulturális programokra. Mivel mindig külön figyelmet szentelünk a fiataloknak és örömmel adunk teret nem csak nagyobb, hanem kisebb kiállításoknak is, ezúttal a Kölcsey Ferenc Főgimnázium hetedik osztályos diákját, Kui Dávidot kértük meg, hozza el rajzait nekünk. Dávid a dínók világába varázsol minket és minden véndiákot visszarepít az iskolapadba, ahol egykor sokan lelkesen rajzoltunk vagy festettünk (netán verseket vagy rövidprózát írtunk). Kicsi emlékeztető ez nekünk, felnőtteknek is, hogy sose nőjjük…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Színészek minikiállítása

Ma, július 10-én 18 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik a 34. Véndiáktalálkozó a Filharmóniában. A színpadi produkciók után a Harag György Társulat színészeinek (Bodea Gál Tibor, Erdei Máté, Frumen Gergő, Szabó János Szilárd) minikiállítása lesz megtekinthető. Az alkotók így írnak alkotásaikról.  Bodea Gál Tibor: „Bodea Gál Tibor vagyok. Születtem Nagykárolyban 1978-ban. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Szatmári Véndiáktalálkozó megnyitóján a felújított Filharmónia előterében a kiállítás része lehet néhány alkotásom. Köszönöm a lehetőséget, és nagyon sajnálom, hogy nem lehetek személyesen jelen.…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Végzős művészetis diákok kiállítása

Az Aurel Popp Művészeti Líceum végzős diákjainak kiállítását tekinthetik meg péntek este 19 órától és szombaton 18—20 óra között a líceum épületébe látogatók a Véndiáktalálkozó keretein belül. Király Gabriella oktató szemszögéből mutatjuk be a kiállítást: „Számos nemzetközi elismerésnek örvendő képzőművésszel és zenésszel büszkélkedhetünk a több mint 50 éves fennállásunk óta, akik hazánkban és határainkon túl is továbbvitték azt a szilárd művészeti alapot amit ebben az intézményben szereztek. Az odaadó és szakszerű művészeti oktatást amit anno tanárainktól kaptunk most a képzőművészeti…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Mandala és Mese

Tudatos elcsendesedés a művészet és a pszichológia erejével Szombaton, a 34. Véndiáktalálkozó keretében az Iparosotthonban, 13 óra után betekintést nyerhetnek az érdeklődők a mandalák és mesék birodalmába, Kovács Tündi (festőművész), Bálint Kati (meseterapeuta) és Tóth Lacó (dobművész) vezetésével. Bálint Kati eképp ír a mandalák és mesék kapcsolatáról: „A mandalák szent geometriája mindig a világmindenség rendjét és a belső fókuszt tükrözik. Modern idegrendszerünk a folyamatos túlingereltség állapotában él, ahol a mindennapi stressz tartósan feszültségben tartja a testet és az elmét. A…
Tovább olvasom
Aktuális2026

11-dik EKEArt Fotókiállítás

Július 11-én a 34. Véndiáktalálkozó keretében 13 órakor nyílik meg az EKEArt kiállítás a szatmárnémeti Iparosotthonban. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya immár tizenegyedik alkalommal szervezte meg az EKE-tagok számára kiírt fotópályázatát, majd a beérkezett alkotásokból a fényképkiállítást. Az EKEArt kezdeményezésének lényege: a természet szépségének a bemutatása, valamint a természetjárás élményének művészi eszközökkel való megörökítése. Az idei tárlat különlegessége a változatos témavilág és a résztvevő-alkotók személyes látásmódja adta. Négy kategóriában: tájfotók, makrofotók, kulturális örökség, valamint a vadvilág témáin keresztül mutatja be…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Mesesziget a Véndiáktalálkozón

Szeretettel várunk minden gyermeklelkű felnőttet és színházkedvelő gyermeket Bandura Emese bábkiállítására. Igazi mesesziget várja az Iparosotthonba látogatókat, szombaton 13 órától. Minden báb egy anyagba szőtt álom, mely a bábelőadásokon tehetséges színészeink segítségével életre kel. De ki van a bábok mögött? Ki álmodta, majd alkotta meg őket? Most neki szentelünk teret, időt, figyelmet. A mozdulatlan bábokba pedig az ide látogatók lehelhetnek életet. Képzeletben, visszapörgetve az idő kerekét, rácsodálkozva minden apró részletre, meseelemre. Ebbe a csodavilágba csöppenhetünk Bandura Emese segítségével. Tejkúton innen.…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Borkóstoló a Véndiáktalálkozón

Az 34. Véndiáktalálkozó keretében ismét lehetőség adódik egy helyi borászat nedűinek megkóstolására, megismerésére. Július 11-én az Iparosotthonban a 13 órakor kezdődő kiállításmegnyitók alkalmával lesz lehetőség ezúttal a Ludróczky Pincészet borainak megkóstolására. Amit a pincészetről tudni érdemes, hogy a Crama Ludróczki Pincészet a Szatmár megyei Avasújvárosban található. Az általuk művelt szőlőterület 2 hektár, melyen a jellegzetes helyi fajtákat: bakatort, járdoványt, illetve királyleánykát, fekete leánykát, furmintot, cserszegi fűszerest, ottonel muskotályt, sauvignont, traminert, riezlinget, stb. termelnek. 2018 óta hivatalosan bejegyzett borászat lettek, s…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Subjective Objective fotókiállítás

A 34. Véndiáktalálkozón, július 11-én 13 órakor nyílik meg Kovács Artúr: Subjective Objective fotókiállítása, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kovács Artúr: Subjective Objective fotókiállítás Kovács Artúr így nyilatkozik saját művészi alkotásáról: „Már a kezdetektől fogva szívesen fotóztam a természet apróbb mozzanatait, igyekszem szokatlan szögből fotózni. Próbálom észrevenni a részleteket például az épületeken, akár hétköznapi tárgyakon. Ha szerencsém van, sikerül egy különleges hangulatot fotóba zárni. Amit akarva-akaratlanul keresek az a tárgyak árnyjátéka, a formák, ívek egyedisége, a pillanatban megélt hangulat megragadása.…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Kétszáz színházi pillanat

Czinzel László néhány évvel ezelőtt megjelent Fény – Színpad – Kép című, 130 színházi előadásfotót tartalmazó albumát követően a Harag György Társulat fotósaként is dolgozó munkatársának újabb kötete jelent meg, mely több szempontból is bővebb válogatás az elmúlt húsz évben készült képekből. A Kétszáz színházi pillanat című kötetet a 34. Véndiáktalálkozón ismerhetik meg az érdekeltek, ennek bemutatására július 11-én, 13 órai kezdettel kerül sor az Iparosotthonban. A 200 színház pillanat című kötet egyfajta bővített kiadása a 130 fényképet tartalmazó albumnak.…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Szamos-kiadványok, iskolaújságok a Véndiáktalálkozón

Az elmúlt évek hagyományait folytatva az idei Véndiáktalálkozón is helyet kap a Szamos kiadványainak kiállítása. Az eddig megjelent kötetek mellett bemutatják a Szatmári Kalendárium 2026 és a Szamos Plusz 2026 című új kiadványokat is. Az eseményre meghívást kapnak mindazok, akik írásaikkal szerepelnek a két kötetben, valamint természetesen a kiadványok eddigi és leendő olvasói. A Véndiáktalálkozóra változatos programmal készül a Szamos Diákirodalmi Kör is. Kiállítást rendeznek Szatmárnémeti négy középiskolájának — a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumnak,…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Ez is Szatmár 3. az idei 34. Véndiáktalálkozón

Az eddigi találkozóink szinte mindegyike azt bizonyítja, a szervezőknek szívügye, hogy ezek az események megőrizzék a közösség teremtő, közösségi értékeket őrző és gyarapító jelleget. Ennek a sokszínű, több rétegű és rétegződésű heterogén tömegnek — akiket gyűjtő fogalomként véndiákoknak nevezünk — nagyon változatos az érdeklődési köre, kora, értékrendje és a különböző tevékenységek, események, bemutatók, tárlatok, műsorok, vetélkedők ezeknek az elvárásoknak szeretne elébe menni, ezeknek az igényeknek szeretne eleget tenni. Az átfogó, változatos, gyakran évente ismétlődő, de folyamatosan újabb elemekkel is gyarapodó…
Tovább olvasom
Aktuális2026

Itt vagyok, lányom!

Kíváncsi vagy, hogyan kelnek életre a Kováts család történetei? Szeretettel várunk július 11-én az Iparosotthonba 13 órakor Bob Lóránd képregényének bemutatójára, hogy egy különleges kiállítással idézzük meg a Kováts család viszontagságait. Egy család, egy közös történet. Találkozzunk az Iparos Otthonban.
Tovább olvasom
Filter
Reset