XVIII. Véndiáktalálkozó – műsor

Péntek, július 10.

11 óra Kölcsey Ferenc Gimnazium tanárija

“Rendhagyó osztályfőnöki óra” – a kerek évfordulós érettségi találkozót ünneplő osztályokat köszönti Gönczy Gábor, dr. Bura László ny. tanár és Kruzlics János.

19 óra – Szatmárnémeti Filharmónia .

Komolyzenei koncert

Fellépnek: dr. Fátyol Rudolf , dr. Duffek Mihály és a Székesegyház Kórusa Varga Péter vezetésével.

dr. Duffek Mihály köszöntése.

Szombat, július 11.

Kölcsey Ferenc Gimnazium udvara és termei

10 órától gyülekező a Kollégium udvarán,

10.30-kor becsengetés. Érettségi találkozós osztályok zászlós bevonulása, ;

Rövid megnyitó: Gönczy Gábor a VDSZ elnöke

Harangszó – 1 perc néma csend az elhunyt tanárok és diákok emlékére

Ökumenikus ima

Köszöntők :

Tóth László a régi tanárok nevében

Fátyol Rudolf

A zászlók felszalagozása;

A legidősebb és legtávolabbról érkezett véndiákok köszöntése;

Koszorúzás az « In memoriam… » táblánál

Emléklapok átadása az 50, 55, 60, 65, és 70 éves érettségi találkozós véndiákoknak

Szaval Igaz Máté

Tárlatmegnyitó: Csiki Klára festménykiállítása

Babakiállítás

Egész délután az udvaron is véndiák-üzenetek és véndiák-kívánságműsor hallgatható a City Rádió hullámhosszán.

Nemezelés az Aranykapu Egyesülettel.

17 és 20 óra között MADISZ játszóudvar a gyermekeknek

19 órától a színpadon

– Diákok köszöntik a véndiákokat

– Kormorán dalok a Felvidéki Rockszinház előadásában

– Szórakoztató műsor: Méhes Kati, Nagy Orbán és Nagy Anikó .

– Mindhalálig Beatles a Harag György Társulat szinészeivel

– Véndiákbuli

– 24.00 Utolsó dal.

Műsorvezetők:

Bartos Erzsébet és Nagy Orbán

Médiatámogatóink :

City Rádió, Szatmári Friss Újság, Szatmári Magyar Hírlap, NoLimits, szatmar.ro hírportál.

Asztalfoglalás: Ilonczai Annamária: MADISZ iroda, str M Viteazul 10, tel: 0261-710810

Teremfoglalás: Fülöp Gizella, 0724-341246 telefonszámon

További hírek

Nincs ilyen adat.
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.