A Véndiákszövetség tagjai lelkesen és gőzerővel szervezik az idei Véndiáktalálkozó programját, mely a járványügyi helyzet miatt rendhagyó lesz. Az augusztus 28-án megtartandó esemény idén egynapos lesz, és a résztvevők száma 500 főre korlátozott, ezért fontos, hogy mindenki, aki részt szeretne venni a találkozón regisztráljon mielőbb a regisztrációs linken, mely a Szatmárnémeti Véndiákszövetség Facebook-oldalán, illetve a vdsz.ro honlapon is elérhető. A regisztrációval kapcsolatos kérdésekre a 0040.742.050.824-es telefonszámon kapnak választ. Azon személyek, akiknek bonyodalmat okoz a regisztrációs lap kitöltése, a megadott telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat. Nagyon fontos, hogy regisztrálni augusztus 26-án, csütörtökön éjfélig lehet. A szervezők kihangsúlyozták, hogy csak oltási igazolvány, illetve negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet a rendezvényen részt venni. Nem kell aggódniuk azoknak sem, akik nem rendelkeznek egyik igazoló dokumentummal sem, hiszen a helyszínen lehetőség nyílik arra, hogy gyorstesztet végezzenek el egy laboratórium munkatársai által, melynek ára fejenként 30 lej.
Mivel idén egyetlen napon zajlanak a rendezvények, az osztályfőnöki órák megtartására szombat délelőtt lesz lehetőség a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében. Az érdekelt találkozós osztályokat arra kérik a szervezők, vegyék fel a kapcsolatot Jékel Zsuzsa tanárnővel a +40.750.892.812-es telefonszámon, ő fogja a rendelkezésükre bocsátani a termeket. Az osztályfőnöki órákra érkezőknek is kell a védettségi igazolvány felmutatása, avagy a helyszínen ők is elvégezhetik a gyorstesztet. Az előzetes regisztrációkból kiderül, hogy 70 éves, 61 éves, 55 éves, 54 éves, 53 éves, 52 éves, 50 éves érettségi találkozóra is készülnek a szatmári véndiákok. Fontos, hogy az osztályfőnöki órára érkezők a gimnázium hátsó kapuján léphetnek be az épületbe.
A Véndiáktalálkozó hivatalos programja délután 17 órakor veszi kezdetét, a beléptetés 15.30 órakor kezdődik. A szervezők arra kérnek mindenkit, időben érkezzen a találkozóra, hogy a rendhagyó beléptetés és ellenőrzési procedúra ne okozzon fennakadást. Délután a védettségi igazolvánnyal rendelkezők a Református Gimnázium mindkét bejáratán, míg azok, akiknek gyorstesztet kell végezni, a hátsó bejáraton át léphetnek be az épületbe, s aki jogosult a belépésre, karszalagot fog kapni, ami jelzi, hogy a Véndiáktalálkozó résztvevője. A szervezőbizottság arra kéri a regisztrált véndiákokat, hogy 17 óráig vegyék át a karszalagjaikat. A becsengetést követően az osztálytalálkozós osztályok bevonulásával, a köszöntőbeszédek meghallgatásával, koszorúzással folytatódik az esemény. 18 órától caffe zene lesz, 19 órától a Láncos-templom gyülekezeti termében bemutatják a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jubileumi évkönyvét, majd 20 órától nótaszó tölti be az udvart. Az est további részében 21 órától Véndiák-koncert lesz Vargáékkal, az utolsó dal pedig 23 órakor csendül fel.
Az eredeti elképzelés szerint ülőhelyfoglalás a délutáni találkozóra a helyszínen, a belépéskor történt volna, ám mivel sokan kérték, a Véndiákszövetség lehetőséget biztosít előzetes asztalfoglalásra is, augusztus 23—24—25-én 14 és 17 óra között a Szatmárnémeti Református Gimnázium előcsarnokában. Aki nem foglal előzetesen asztalt, megteheti majd a helyszínen a gimnázium hátsó bejáratánál. Természetesen ezúttal is lehetőség lesz ételek és italok vásárlására a helyszínen.
A szervezéssel kapcsolatosan Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke elmondta, sokáig gondolkodtak azon, hogy idén meg tudják-e szervezni a rendezvényt, de mivel biztatást, támogatást kaptak, úgy döntöttek, hogy még ha rendhagyó módon is, de megszervezik a találkozót. „A Véndiáktalálkozót tavaly szűk, családi körben szerveztük meg a szervezőbizottság tagjaival. Mivel voltak futó pályázataink is kisebb összejöveteleket kellett tartanunk, de most hála Istennek a járványügyi gondok nem olyan nagyok, hogy túlságosan veszélyes lenne a Véndiáktalálkozó megszervezése, ezért döntöttünk úgy, hogy idén megtartjuk az eseményt, de csak 500 látogatót tudunk fogadni. Mivel az idén kevesebben tudunk csak összejönni, ezért is kezdtük el az online regisztrálást, s az is kikötés, hogy aki jelentkezik legyen oltási igazolása. De azt is megoldottuk, hogy akinek nincs igazolása és van regisztrációja, annak helyben készítenek gyorstesztet, amivel be fog tudni menni a rendezvényre. A járványügyi helyzet miatt, az eddigi gyakorlattal ellentétben, 8 személyes asztalok lesznek kihelyezve. Végezetül elmondhatom, Biztos vagyok benne, hogy a Véndiáktalálkozó a járványügyi szabályok teljes betartasával fog lezajlani és mindenki jól fogja érezni magát” — összegzett Gönczy Gábor.