Idei Véndiáktalálkozónk egyik eseménye a

Kézilabdázók találkozója lesz, amely múltidéző beszélgetéssel indul és amennyiben a résztvevők kiállítanak két vagy több csapatot, akkor izgalmas kézilabda-mérkőzésekkel folytatódik.

Az eseményre Kristóf Mihály tanár úr védnöksége alatt, július 12-én 18 órától a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében, illetve udvarán kerül sor.

Aki részt szeretne venni a találkozón, a szervezők kérik, jelezze ezt ifj. Kristóf Mihály emailcímén, kristofmisi1981@yahoo.com, a Tárgy mezőben (Subject) Véndiák-kézilabda beírással, vagy a

0748211353-as telefonszámon, azzal a megjegyzéssel, hogy vállalkozna–e játékra, amennyiben összeállnak a csapatok.

Ha rendelkeznek régi fotókkal esetleg újságcikkekkel, küldjék el annak szkennelt másolatát a fentebb megadott címre június 30-ig, hogy egy kis kiállítással is kedveskedni tudjunk a jelenlévőknek.