30. Véndiáktalálkozó

A megszokott barátságos hangulattal, de néhány jelentős újítással vár a 30. Véndiáktalálkozó! A térség egyik legnagyobb múlttal rendelkező eseménye a hagyományokhoz híven július második hétvégéjén, azaz július 8-án és 9-én lesz megrendezve. A programról röviden: Pénteken Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, melynek keretében az alapító tagok köszöntése után komolyzenei koncert következik, s ugyancsak pénteken 19 órától a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kölcseys néptáncosok találkozója lesz, amely táncházzal zárul. Újításként idén egy kocsmakvízzel is várjuk a véndiákokat, ahol Kovács Zsolt Kvízmester- KoZsó gondoskodik arról, hogy rendesen forogjanak majd azok a bizonyos tekervények.Ahogy a korábbi években is, a szombati eseményeknek a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara ad otthont. 11 órakor becsengetnek, majd az érettségi találkozós osztályok bevonulása és a zászlók felszalagozása következik. A szombati program ideje alatt a Művészeti Líceum udvarán a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei várják a legkisebbeket szórakoztató feladatokkal és rengeteg meglepetéssel. Az idei találkozót elismert zenei előadók koncertre színesíti. 18 órakor nyitásként a csodálatos hangú Pfeifer Melany és zenekara, a Mel’amour lép színpadra. Őket követi 19 órától a budapesti Villon Trió, akik reményeink szerint nem hárman, hanem a különleges látássérült énekesnővel, Makkával érkeznek hozzánk. 20 órától a Mindhalálig Beatles zenekar szórakoztatja a közönséget, majd 21 órától a FunkYou lép a Véndiáktalálkozó színpadára. 22 órától velünk lesznek Vargáék, akik a korábbi években töretlenül muzsikáltak minden találkozón. 24 órakor búcsúdal zárja a 30-adik, jubileumi eseményünket. Mindazok, akiknek érettségi találkozója lesz, nyugodtan tervezzenek, hiszen lehetőség lesz az osztálytermek lefoglalására, így korhű helyszínen lehet majd az egykori emlékeket felidézni. A szombat délutáni programokra pedig asztalfoglalás lehetséges, ahogyan az a korábbi években is volt. Részletes programmal hamarosan jelentkezünk.
Tartsanak velünk!

További hírek

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.