Szatmárnémeti Véndiákszövetség



A XVII. VÉNDIÁKTALÁLKOZÓ MŰSORA.

by suport - July 7th, 2008.
Filed under: 2008. Tagged as: .

Kitűző 2008

A “Partiumi Magyar Napok” nyitó rendezvénye

Péntek, július 11.

  • Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári termében
    • 11 óra ,,Rendhagyó osztályfőnöki óra” – a kerek évfordulós érettségi találkozót ünneplő osztályokat köszönti Gönczy Gábor és Boros Mihály ny. tanár úr.
  • Szatmárnémeti Filharmónia nagyterme.
    • 18 óra – “ én, véndiák, szívem felemelem ” , válogatás magyar költők műveiből. Előadja Boér Ferenc egyetemi tanár, színművész.
    • 19 óra Komolyzenei koncert előadják: dr. Fátyol Rudolf és dr. Duffek Mihály.


Szombat, július 12. Kölcsey Ferenc Főgimnázium

  • 10 órától gyülekező a Kollégium udvarán,
  • 10.30-kor becsengetés. Érettségi találkozós osztályok zászlós bevonulása
  • Rövid megnyitó: Gönczy Gábor a VDSZ elnöke
  • Harangszó – 1 perc néma csend az elhunyt tanárok és diákok emlékére
  • Ökumenikus ima . Köszöntők ; …….
  • A zászlók felszalagozása
  • A legidősebb és legtávolabbról érkezett véndiákok köszöntése
  • Emléklapok átadása az 50, 55, 60 és 70 éves érettségi találkozós véndiákoknak
  • A Szatmárnémeti Székesegyház Kórusának műsora, vezényel Varga Péter
  • Tárlatmegnyitó : Paulovics László festménykiállítása
  • Könyvbemutatók : Csirák Csaba Szinháztörténeti könyvek

Déli műsorszünet, alkalom a beszélgetésre, találkozásra és emlékezésre,
Egész délután az udvaron is véndiák-üzenetek és véndiák-kívánságműsor hallgatható a City Rádió hullámhosszán.

  • 17 és 20 óra között MADISZ játszóudvar a gyermekeknek.
  • 18.00
    • író olvasó találkozó, könyvbemutatók
    • Néptáncok előadják a KF Gimnázium táncosai Csipő Irma tanárnő irányításával
    • Zenél Jánossy Csaba, a Music Cat Pub zongoristája
    • Nótacsokor, cigányzene a Tivoli zenészeivel
    • A ,,Back In Time” zenekar előadása
    • Méhes Kati, Nagy Orbán és Nagy Anikó szorakoztató műsora
    • Véndiákbuli az Algorithm együttessel
  • 24.00 – Utolsó dal.

Egész nap nagy nyeremények a tombolán.
Műsorvezetők: Bartos Erzsébet és Dancs Artúr

Médiatámogatóink:
City Rádió, Szatmári Friss Újság, Szatmári Magyar Hírlap, szatmar.ro hírportál.

Látogassa honlapunkat továbbra is.
A műsorváltoztatás lehetőségét a Szervezőbizottság fenntartja.

3 Responses to A XVII. VÉNDIÁKTALÁLKOZÓ MŰSORA.

  1. Hello vendiakok! Kerdesem, miert nincs foto album a talalkozokrol, ugyanis sokan akik kulfoldon elnek es nem jutnak el a talalkozokra, szeretnek megtekinteni, talan regi -uj arcokat felismerni? Varom a valaszt es jo bulit. Sziasztok Attila.

  2. Kedves Attila! Remelem eleg gyorsak voltunk a valasszal. A kepek mar megtekinthetok es hamarosan lesznek meg.
    Udv
    Gábor

  3. Helló mindenkinek én még mindig várok a fotókra.
    Mi 25-ösök miért maradtunk ki a sorból 60-15-ig láthatóak az osztályok csak mi nem. Rólunk nem csináltak képet?!
    Különben nagyon jó volt a buli, jól éreztem (éreztük magunkat) jó volt látni ismerős arcokat 25 év után, sőt általános iskolai osztálytársaimmal is találkoztam, mivel 12 évet jártam a Kölcseybe 1971-1983-ig.
    Sziasztok.
    Köszönöm a lehetőséget, hogy írhattam.

Leave a Reply